Kincseskamrák

Képzőművészeti és néprajzi látványtár és állandó kiállítás

A reneszánsz kori főúri körökben terjedt el először ez a kiállítási műfaj. Az akkori arisztokraták műveltségüket, tájékozottságukat, értékszemléletüket és nem utolsó sorban gazdagságukat hirdették a csodakamra néven létrehozott gyűjteményükkel.

Napjainkban újjáéledt ez kiállítási forma, hisz a múzeumokban őrzött kulturális, művészeti, történeti, nemzeti kincsek mennyisége ezt szükségessé tette. Ez a raktározási mód több funkciót is betölt. A közönség számára láthatóvá válik, ami addig a raktárak mélyén hevert. A műtárgyak használhatóvá, taníthatóvá, kutathatóvá válnak, és biztonságosan tárolhatók. A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum és a Szlovák Tájház kincseskamráját is e célból hoztuk létre.

A beruházás az Emberi Erőforrások Minisztérium Kubinyi Ágoston programja támogatásával valósulhatott meg 2014-ben.

Fontosnak tartottuk a kortárs képzőművészek megszólítását is. 1983-ban hirdetett először pályázatot a kiskőrösi székhelyű országos Petőfi Társaság, azóta az évfordulókhoz kapcsolódóan rendszeresen érkeznek be hozzánk Petőfi témában képző- és iparművészek, szobrászok alkotásai. A művek az alkotó akarata szerint múzeumunk gyűjteményét gyarapíthatják. Ennek a szép gesztusnak köszönhetően ma már- az országban a legnagyobb- közel 500 Petőfi témájú kortárs képzőművészeti alkotást őriz múzeumunk.

A bekeretezett képek tömörraktárban, a grafikák szakszerűen elhelyezve a grafikai szekrényekben kaptak helyet.

Képzőművészeti kollekciónk nagysága és a raktározás korlátozottsága arra sarkalt bennünket, hogy egy olyan kiállítást hozzunk létre, ahol érvényesülnek a térbeli alkotások is. Itt kaptak helyet a város közterén elhelyezett szobrok gipsz változatai, kisplasztikák, plakettek, érmek, reliefek, művészkönyvek, és a Petőfi-kultusz tárgyai is. Ezek a művészeti alkotások hirdetik, hogy Petőfi a mai művészekre is nagy hatással van.

A múzeumi struktúra része a Szlovák Tájház, ahol autentikus környezetben, egy 19. században épült, berendezett parasztházban mutatjuk be az 1718-ban Kiskőrösre telepített szlovák családok életmódját, öltözködési, főzési szokásait, népviseleti darabjait, gazdasági eszközeit. A gyűjtemény egyre gyarapodó, nagy száma miatt szükség volt a már meglévő épületben egy néprajzi látványtár kialakítására is, ami 2015-ben valósult meg. Üveges zárható polcokon a korabeli tárolás- és használati módnak megfelelően helyeztük el a textíliákat, az akasztós szekrényben a szoknyákat, alsószoknyákat, pendelyeket, férfi ruhákat, cipőket, csizmákat. A polcok szélét hímzett szegélyek díszítik, pont úgy, ahogy akkoriban volt szokás. A viseletdarabok mellett használati eszközöket, fa- és agyagedényeket, tányérokat, fazekat, szilkéket, butellákat, fatárgyakat, vas munkaeszközöket, ács- és asztalos szerszámokat, Tranosciusokat (ó-cseh nyelvű bibliákat) is őrzünk. Egy működőképes, komplett 20. század elejére tehető csizmadia műhely teljes felszerelését is felajánlották a múzeumnak, így egy régi mesterség autentikus tárgyi és tartalmi világa vált megőrizhetővé.

Kiskőrös szlovák jellegét a zömében evangélikus lakosság őrzi, de egyre kevesebb a népviseletben járók száma, a nyelvet már alig beszélik, így ennek a kultúrának az élővé, láthatóvá tétele nagyon fontos.

Célunk az, hogy megőrizzük nagyszüleink, dédszüleink otthonainak atmoszféráját, bemutathassuk öltözködési szokásaikat, életmódjukat, tárgyi világát.

Aktualitásaink

Közelgő események

Megemlékezés Petőfi halálának 172. évfordulójáról.

Petőfi – szilveszter

Hagyományos Petőfi – szilveszter, kulturális és gasztronómiai programmal.

LogoKérdése lenne?

KERESSEN MINKET!